3. rész - A szerencsevadász

    A hatalmas léghajó méltóságteljes iramban repült a Birodalom városa fölött. Sebessége illett a megjelenéséhez.  Egy szivar alakú légtörzs, mely alatt erős köteleken és acélkábeleken egy régi, vitorláját vesztett hajótest függött. A régi idők és a modern jelen pompás elegyének számított ez a remekmű.  A hajótest fából és rézből készült, megannyi domborművel és kiugró szoboralakokkal díszítve. Igazi luxusjármű. Az igazán tehetősek megengedhették maguknak, hogy az erkélyes kabinokat válasszák, így gyönyörködhessenek a látványban. Az erkélyek miatt természetesen nem lehetett gyorsan a szerkezet, de a luxust nem is a gyorsaság jelentette.  Minél lassabban érte el a hajó az úti célját annál jobb volt, mert minél több idővel dicsekedhetett el valaki a fedélzetén, annál több irigye akadt. Ez volt a Fenséges.
A sötét égbolton, a kivilágított léghajó valódi égkőként ragyogott. A színes üvegű lámpások, sejtelmes fényben fürösztötték. A színes ólomüvegek mögül is fény szüremlett az éjszakába. Itt az ablakok és az ajtók mögött maradhattak a titkok.
Az egyik szobor felett egy ablak most mégis nyitva volt, s a kőalak lábfején egy fiatal férfi csüngött. Míg kezeivel kapaszkodott, a lábaival megpróbálta elérni, a számítása szerint, a faragvány jótékony takarásában lévő kicsiny, s emiatt valószínűleg olcsóbb erkélyt. De lábai nem találták az erkély míves korlátját.
- Nyugalom komám, nyugalom...- lihegte mantraként- ne veszítsd el a fejed, csak higgadtan, nem kell pánikolni, ott van az az erkély...
Majd mintegy végszóra a jobb lábával támasztékot talált.  Már éppen felsóhajtott volna, amikor hűvös hang szólalt meg éppen alatta.
- Ez az én erkélyem jelenleg fiú, keress magadnak mást. Az előbbi kétségbeesett mutatványodnál, majdnem megrúgtál!
A fiatal férfi megdermedt. Nem erre számított. De végül is, mire számíthat egy fiatal férfi, egy szobor lábában csüngve? Erre gondolt, megpróbált illedelmesen megszólalni.
- Bocsánat, uram! De tudja meglehetősen, kényes a helyzetem. Hálás lennék, ha megosztaná velem, az erkélyét... egy időre... már nem sokáig tudok, ilyen testhelyzetben maradni- s közben megpróbálta a bal lábát a jobb mellé helyezni- s félek...
- Fiú...ha leteszed a másik lábad is... kirúgom mindkettőt és akkor szabadon kapálózkodhatsz, mint egy... madár.
- Tudja.. tudja, szegény jó apám,  azt mondta, hogy azon az erkélyen ahol, egy ember elfér, ott mindig van egy bajbajutottnak is hely még...
- Jó lelkű lehetett az öreged, de ettől még...
- Nézze, ha le fogok esni, akkor kiáltani fogok, s akkor… - mondta fiatalabbik, s mert ujjai lassan leváltak a kőlábujjakról, minden intelem ellenére letette a bal lábát is.
- Micsoda férfias, utolsó tett. Kiáltani. Hova lett mára a hidegvér? Na jöjjön, de egy hang nélkül!
- Nem segítene egy kicsit? Ha elengedem, megvan az esély, hogy leesem és tudja akkor...
- Tudom, tudom - sóhajtott fel a másik- akkor kiáltani fog. Nem. Próbálja csak meg, s ígérem ha nem menne, nos elkapom. Elvégre nem akarjuk, hogy kiáltson.
- Hát, nem túl sok... de kezdetnek... megteszi... készüljön!
A kapaszkodó alak elengedte a hideg követ, egy pillanatig az erkélyen egyensúlyozott a mélység és a biztonság között, de végül le tudott ugrani az erkély deszkáira. Majd felállt, s szinte görcsbemerevedett, elfehéredett ujjaira nézve megszólat.
- Az ujjaim....
- Mi maga, művész?
- Majdnem, kártyás s mint ilyennek szükség van gyors ujjakra.
- Ha... szerencsevadász... választhatna tisztességesebb szakmát is!
Rövid ujjtornáztatás után az új jövevény szemre vette az erkélyen régebben tartózkodót.  Egy középkor végéhez közeledő, középmagas férfit látott maga előtt, szürke szemekkel és párnapos borostával. Jól meg kellett erőltetni a szemét, mert az ismeretlen alaposan kihasználta a jókora kőszobor árnyékát. Szinte teljesen beleolvadt, a nem túl tágas erkély és a hajó falának találkozásába.
Ruhája sötét árnyalatok elegáns vegyítése volt, így abból nem sokat látott.
Hirtelen egy mérges férfihang ütötte meg a fülüket.
- Te céda! Mit műveltél?! Hol az a gazember? Most ment ki az előbb?  Mikor? Nem láttam senkit ide jövet... csak nem?
- Te csak maradj csendben! Csak kihasználtál apát és engem! Nem is vagy.. igazi férfi! Csak a vagyonom kell neked, hogy elkártyázd! Hiába nyertél tavaly, olyan sok pénzt… még hogy tudós! Se tudós, se nem férfi.... egy pofon hangjához hasonló csattan fel, melyet egy fájdalmas női hang követet.
- Ha megengedi...- suttogta a frissen érkezett és az idősebb alak mellé húzódott, az árnyékok jótékony homályába.
- Az ördögbe! Ha itt távozott, akkor már remélem földet ért...te, te pedig itt maradsz, bezárva!- azzal hallották ahogy becsapódik egy ablak.
A kártyás megkönnyebbülten felsóhajtott.
A másik a fejét csóválta, majd megszólat.
- Ha megbocsájt, a liliomtipró úr!
A fiatal férfi arrébb  lépett. Az árnyékban álló pedig a korláthoz lépett és feltette az egyik lábát, mintha le akart volna ugrani.
- Parancsoljon... most mit csinál? Csak nem akar leugrani? Te jó ég! Maga vérzik? Mégis mit művelt maga?- a frissen érkezett alak csak most vette észre a vérfoltos inget, amit idáig eltakart a homály. Egy furcsa hátitáskát is látott rajta, ami számos ponton volt rászíjazva a sérült emberre.
Az idősebb lassan felsóhajtott, majd  fáradtan a fiatalabbra nézett.
- Modortalan és fárasztó kölyök! Mit csináltam? Jobb ha nem tudja. És igen vérzek, vannak veszedelmesebb hivatások a szerencsevadászatnál... Örültem a szerencsének! Ja és még valami... mivel a mászásban nem igazán jeleskedik. - azzal a zsebébe nyújt és egy apró tárgyat vett ki onnan, majd a fiatal férfi felé dobta, és elrugaszkodott a korlátról. Egyenesen a mélybe.
A kártyás épp csak el tudta kapni a dolgot, majd gyorsan az erkély széléhez lépett és kinézett a leugró alak után.  Még látta, ahogy egy jókora, sötét színű vászon jelenik meg a férfi fölött és az már nem zuhant.
- No fene... inkább maradok a kártyaasztalnál. Vajon mit kaptam? Na ne... egy álkulcs... és még az én szakmám a tisztességtelen... na lássuk...
Egy ideig a zárral babrált, de hamar feladta. Hátrább lépett, felsóhajtott majd a semmibe dobta az álkulcsot és egy hirtelen mozdulattal berúgta az ajtót.
Attól tartva, hogy túl hangos lett a cselekedete, egy darabig fülelt, majd megigazította a ruházatát és belesett a használatlan szoba ajtaján, majd óvatosan kisurrant a bejárati ajtón.

     Pár perc múlva már elégedett mosollyal tartott a négyszintes léghajó felső emeletén található Nagyterembe, ahol is az idei év legnagyobb kártya bajnokságát tartották. Több mint száz induló volt, mostanra már csak páran maradtak.
Hiszen ezért jött, a kis kaland csupán a hölgy kedvéért volt, némi kitérő.
A hatalmas terembe belépve ismét megkérdezték a nevét és elkérték az azonosításul szolgáló aranyozott kártyalapot. A bajnokság résztvevői mind kaptak ilyet. Az első két fordulóban kihullottaktól, visszavették, így ők már csak a terem karzatáról figyelhették a játék menetét, akár csak a többi néző. A csalókat, rendbontókat, a játék végén látványosan kidobják a város fölött. Illetve a várost kettészelő, hideg vizű folyója fölött.
A terem közepére volt helyezve az utolsó kártyacsatának helyt adó terebélyes asztal. Az asztal körül jó négyméternyire díszes, vörös kötél határolta el a versenyzőket és a nézelődőket.  A földszinten a tehetősebbek asztalt foglalhattak némi kenőpénz ellenében, a kevésbé vagyonosak vagy gyorsak a terem falain körbefutó galérián követhették az eseményeket.  A terem egyik végében jókora bár állt. Azzal átellenben egy kétszárnyú ajtó állt, ami a bejárat volt. Az ajtókon bonyolult mechanikájú fogas kerek halma volt felrögzítve, melyek folyton mozgásban voltak és mint egy zsebóra, néha zenét játszottak le. Természetesen a fogaskerekek előtt egy erős üveglap volt, az esetleges balesetek elkerülése érdekében. A helység keresztben pont akkora volt, mint a hajótest maga, így a padlótól a mennyezetig keskeny, de magas ablakok szolgáltattak pazar kilátással a lent elterülő tájra. A mennyezet pedig egyetlen freskó volt, egy impozáns csatajelenettel.
Vajon ki volt az a fickó és mibe keveredett bele? És miért nincs hírverés? Itt valami nem stimmel- gondolta magában, miközben a döntőre fenntartott asztal felé lépdelt, fényes mosollyal az arcán.
Az asztaltól már csak ő hiányzott négy másik játékos már helyett foglalt. Egy hölgy, s három férfi. Mögöttük a játékot felügyelő és a kártyaosztó állt, az alkalomhoz illően öltözve. Köztük a tavalyi győztes, a széles vállú, gondosan nyírt szakállú férfi, már korosodott, de még mindig tekintély parancsoló termete szinte elnyomta a többieket az asztalnál. Mogorván nézett az utolsó érkezőre.
- Nahát... már azt hittük megijedt, s el sem jön!- mondta rekedtes hangján.
- Tudják, szegény apám mindig azt mondta, hogy a kártyaasztalhoz sosem szabad túl korán leülni- legföljebb csak sietve távozni.
- Ha! Mintha egy csaló mondaná...
- Uraim! Utolsó figyelmeztetés! Minden nemű rágalmazás és szidás, durva beszéd, csalás, egyéb rendbontás- a játékból való azonnali kizárást von maga után. Legyenek udvariasak a másikkal!
- Igaza van! - szólalt meg a fiatal hölgy, aki nem lehetethet több huszonöt évesnél, s mélyen dekoltált fűzőt viselt, alatta pedig bő ujjú bársonyinget, s terjedelmes fodros szoknyát.
- Bocsássanak meg, nem fordul elő többet!- ígérte a tavalyi bajnok, s rágyújtott egy jókora szivarra.
Miután mindenki helyet foglalt, hirtelen csend telepedett a hatalmas méretű teremre. Az erkélyeken és  a játékosoktól kellő távolságra  felállított vörös köteles kordon mögé  felsorakoztak a nézők. Mivel minden fajta távolba látó eszközt tilos volt behozni, így senki sem láthatta a versenyzők lapjait. A nézők között itallal megrakott tálcákkal úgynevezett Felhúzhatósak járkáltak.  Eme lényeket egy tudós társaság alkotta meg. Több fajtájuk létezett, jelenleg a felszolgáló modellek segítettek a kiszolgálásban. Térdig érő szoknyát viseltek alsószoknyával, mintás vagy csipkés térdzoknival. Előfordult, hogy térdzokni helyett térd fölé érő zoknit vagy harisnyát viseltek. Fekete vagy vörös hajúak voltak, gyönyörű porcelánarccal és az emberi szemeknél nagyobb szemekkel. Ettől eltekintve csillogó rézből készültek.  A hátukból jó tenyérnyi nagyságú kulcs állt ki, amik lassan forogtak. Ha kulcsok forgása leállt, akkor a babák is leálltak.
- Nos, akkor engedjék meg, hogy közzé tegyem a játékszabályokat, melyet valószínűleg mindegyikük ismer, hisz anélkül nem ülhetnének itt- a döntőben.  - szólalt meg a játék tisztaságáért felelős férfi. Egyedül neki s a kissé távolabb álló két segédje viselhetett fegyvert. Mindhármuk az új fejlesztésű hat lövetű, karcsúra tervezett "6" Nerf-et csatoltak az oldalukra. Ezen pisztolyok bár kisebb kaliberű töltényeket lőttek ki, mint a közkedvelt "4" vagy Nagy Nerf, azzal ellentétben pontosabbak voltak távolabbi cél esetében is.  A két távolabbi segéd feladata a vendégek fürkészése volt, így igyekeztek kiküszöbölni az esetleges összejátszásokat.
- A Hadiszerencse Forgandó játék elején minden játékos öt-öt lapot kap. A játékban, úgynevezett, Katonák Lapok vesznek részt. A Polgártól a Vezérig. Értékük egy és tizenhárom között mozog. Végül az nyer, akinek a legmagasabb értékű lapjai vannak, figyelembe véve persze, az esetleges "Eseménylapokat" és a „Tárgylapokat” Előbbiekhez tartozik például: a Járvány, a Harci morál, az Áruló, a Cserelap  is. Utóbbiakhoz értelemszerűen a Léghajó Lapok, a Medicina Lap. Ezek összessége és a játékosok taktikája határozza meg a játék kimenetelét. Öt lap a kézben, három az asztalon- utóbbiak neve: Tartalék. Ennyit a játékról.
A játék tisztaságáért Erilon Harper kártyaosztó, a két segédem a Willyam Testvérek, akik mint jómagam is - Jack Trepper- Birodalmi Békebírák. Így jogunk van, s csak is nekünk, ebben a teremben fegyvert használni. Úgyhogy, kérem ne csaljanak és ne sértegessék egymást!
A fináléba négy kártyás jutott! Az ifjú és igen csinos Munroo kisasszony, aki jó pár férfi szívét összetörte az est folyamán kitűnő játékával,  és itt van a tavalyi győztes Mr. Walther aki kegyetlen ellenfélnek bizonyult eddig.  A másik két versenyző pedig: Mr. Taylor aki eme gyönyörű hajó tulajdonosa, s aki reméljük nem fogja elkártyázni eme égi palotát.
A teremben lévők halkan felkacagtak. Még az említett úr is.
- Utolsóként pedig az eddig ismeretlen fiatalember Mr. Redwood, aki ismert lett idétlen mondásairól. Remélem fiatalember - s itt a mostoha körülményeket megjárt fiatal férfira nézett - az ön édesapja sosem mondott, akkora balgaságokat, amiket itt ön összehord.
Nos, tisztelt versenyzők- kezdődjön a játék, a döntő! Sok szerencsét kívánok!
Minden játékosnak ötezer Bankó értékű zsetonja volt. Ennyit nyertek eddig, az elődöntőkön.  Az első pár játékot a Fenséges tulajdonosa nyerte, majd az egyetlen hölgy volt az, aki elkezdett nyerni. Így hamarosan átcsoportosultak a zsetonok.
Munroo kisasszony éppen harmadik körét nyerte volna bűbájos mosollyal kísérve, amikor is Trepper kedvesen a füléhez hajolt és belesúgott valamit a fülébe. Az ifjú hölgy egy kicsit elpirosodott, zavart grimasszal az arcán megkérdezte:
- Tényleg így látta, kedves Mr. Trepper?
- Igen, hölgyem.
- Nos, hát akkor... ha megengedik uraim... visszavonulnék. További sikeres játékot kívánok!
Azzal letette a lapjait  és elvonult. Trepper bólintására az egyik Willyam elkísérte a hölgyet.  A három férfi összevonta a szemöldökét és a játék bírájára nézett.
- Nos, a hölgy igen csinos s bevallom éppen gyönyörködtem természetes adottságaiban, amikor a karcsú kis keze a szoknyái bő fodrai közül éppen lapot cseréltek.  Gondoltam úriember leszek és nem úgy bánok el vele, mint hasonló férfitársainkkal. Meg kell vallanom eddigi életem legbájosabb és leg udvariasabb viselkedésű csalója volt. Remélem tud úszni.  Mert mint tudják a játék végén az összegyűjtött jómadarakat vízbe bocsátjuk.
- Nahát, nem vettem észre semmit - szólalt meg Mr. Taylor - mondja tisztelt, Trepper az est folyamán nem tehetnénk kivételt a hölggyel?
- Nem igazán, bár én sem szívesen dobnám vízbe a kis hölgyet.... talán lehetne szoba fogságban....
- Hallatlan! Ő is csak egy egyszerű csaló! Vízbe vele! - csattant fel a tavalyi bajnok.
Az asztalnál maradottak csúnyán néztek rá.
- Ön minden nővel ilyen kedvességgel bánik? - kérdezte Redwood kisé rosszalló hangsúllyal.
- Minden esetre, amíg eldől a sorsa, a hölgy zsetonjai szétosztásra kerülnek, egyenlő arányban. Utána folytatódhat a játék. - vágott közbe Trepper.
Az új osztások után a legkésőbb érkezett Redwood állt a legjobban. Két játszmát könnyedén nyert, így a zsetonok is el kezdtek magasodni előtte. A tavalyi győztes dühösen fixírozta, miközben kialudt szivarját rágcsálta. A házigazda halkan hümmögött és a fejét csóválta.
- Megkérdezhetem, hogy a fiatal úr, tudd-e úszni? - kérdezte mérgesen Mr. Walther.
- Miért? - kérdezte ártatlan arccal a nyerésben álló.
A következő játszmát az újabb szivart gyújtó nyerte meg s végre elégedett arccal mosolygott.
Redwood ekkor látta elérkezetten az időt, hogy idézzen egy újabb mondást.
- Tudja, tisztelt bajnok úr, látván a karikagyűrűt az ujján, felmerül bennem egy mondás szegény jó apám hagyatékából. Egy férfinak két gyengéje lehet: a nők és a kártya s ez egyben dupla esély a halálra, mert bármelyikért ölhetnek a férfiak, amennyiben elvesztik az eszüket- miattuk. Ön részben tudós is és jó hírű kártyás is. A logika és a szerencse igazi játékosa…
- Ön már csak tudja! - fölényeskedett a megszólított.
- Kitudja. Az biztos, hogy kemény kézzel bánna el az előbb lebukott csaló hölggyel is. Megértem, biztos nehéz lehet igazi tudósként – utolsó szót kicsit hangsúlyosabban mondta ki- és szerencsejátékos férfiként,- ismét erősebben hangsúlyozva- helyt állni.
Azzal sajnálkozó arccal dőlt hátra és tekintetét a tavalyi bajnokra szögezte.
- Nos - mondta ezúttal hangosabban – úgy néz ki…. a kört én nyertem.  Maga mit gondol Mr. Walther?
Az említett szemei lassan elkerekedtek, majd kitágultak az orrcimpái. Kezeiben megremegtek a kártyalapok.
Trepper és Taylor érdeklődve nézték a jelentett, mert nem értették az előbbi színjátékot..
- Maga... maga ...  - kezdte, miközben kezéből kiestek a lapok.
Trepper óvatosan a pisztolya markolatára csúsztatta a kezét és tudakoló pillantást lövellt a szerényen mosolygó Rewoodra.
- Mi a baja Mr. Walther? Talán félre... félre nyelt egy kis füstöt?
Ekkor dühödt ordítással ugrott fel a székből a megszólított és vörösödő fejjel rontott volna neki a kérdezőnek, ha a villámgyors bíró le nem csapta volna a pisztolya markolatával.
- Hát... úgy tűnik elveszítettünk egy újabb partnert - vakarta meg a homlokát a léghajó tulajdonos. Az úr vagy nem tud veszíteni, vagy.... de most már mindegy. A kártya asztalnál sem előnyös, ha elveszítjük a fejünket. A hölggyel ellentétben őt nyugodttan a vízbe dobhatják majd.
Miközben a segédek elvonszolták az ájult férfit, Trepper a fejét csóválta.
- Most már jó volna egy nyugodt kártya parti! Uraim, készen állnak a döntő kártyacsatára? Amennyiben igen, úgy szétosztjuk önök között a távozó zsetonjait. Addig is igyanak egy frissítőt.
A két asztalnál maradt férfi felé egy Felhúzhatós közeledett, jellegzetes szaggatott de mégsem lassú mozgással. Volt valami furcsán szép a töredezetett mozgásban. A hatalmasra alkotott szemek melyek sosem pislogtak, erős ellentétet alkottak a kicsiny piros ajkakkal és pisze orral. Eme utóbbiak éppen csak kidudorodtak a fényes porcelán arcból. A felszolgált italból egy csepp sem ment mellé a furcsa mozgás ellenére sem. Csupán halk mechanikus zúgás kísérte a folyamatot. A mesterséges lény apró de gyors léptekkel távozott.
- Az emberi elme ékszerei eme gépezetek. -szólalt meg Taylor - Nekem öt van belőlük. Így remélem nem igaz az a pletyka, ami Föderáció területéről jött. Hogy néhány ilyen rézbaba meghibásodott és állítólag önálló akaratra tett szert!
- Magam is hallottam. Fölöttébb veszedelmes volna, hiszen katonai egységeket is gyártottak belőlük. Mondja, nem tudja mi lelte szegény társunkat? Nem bírna veszíteni?
- Fogalmam sincs. Maga talán többet tud, mint amennyit elárul- tette hozzá sejtelemesen Taylor.
- Igaz, ami igaz. Mondhatom közeli… vagy bizalmas forrásból tudtam meg ma este, hogy az úr a tavalyi nyereményét elszórta és házasságszédelgő lett. A hozományát tette fel itt most. ..
- Bizalmas forrás? Maga nagy csirkefogó! Szimpatikus... na játszunk, hadd nyerjem el a pénzét!
- Ha megengedi, nem hagyhatom, mert ahogy szegény apám mondta...
- Elég legyen uraim a csevegésből! - szakította meg a beszélgetést Trepper.
Az első három lap felfordítása után a léghajó tulajdonosa állt jobban. Csupa  tiszt, ellentétben Rewoodal akinek csupán közkatonája és egy pár alacsony tisztje volt.
Taylor emelt a téten. Redwood tartotta. Taylor újabb lapja egy léghajó volt, ami tovább emelte minden lapja értékét kettővel. Az ifjú ellenfél csupán az Orvost tudta felmutatni, ami értékben egy gyenge lap volt.
Taylor nyerésben érezte magát. Elmosolyodott.
- A köz az elit ellen.
- Hát igen, mint az életben. –nevetett fel Redwood.
Az esélyesebb Taylornak az ötödik lapja szintén egy tiszt volt. Elhúzni látszott.
Ellenfele A Harci morál növelő lapot mutatta fel.  Minden lapja értéke megnövekedett, s most következtek a Tartalékos lapok.
-Tudja mit? Felteszek mindent! Fordítsuk fel a lapjainkat! – közölte Taylor.
A léghajó tulajdonos egy átlagos Tiszt lapot fordított fel.
A másik oldalon a Járvány került elő. Az adott körben minden játékosnak, csak a leggyengébb lapja ért.  Kivéve, ha valakinek volt Orvosa lapja, mert egyedül ott nem aratott a Járvány. Így már az eddig esélytelenebb játékos állt nyerésre.
Taylor legközelebb a Dezertálást fordította fel. A legmagasabb értékű lapjától kellett megválnia.
A Fenséges tulajdonosa a fejét csóválva dobta el a legmagasabb értékű lapját. Vereségre állt. Az ellenfele Járvány lapja miatt, lapjai semmit sem értek már.
Az asztal túloldalán egy magas Tiszt került elő.
Az utolsó lap felfordításánál megremegett Taylor keze. A Visszahozó lap. Tetszőleges lapot emelhetett ki az eldobott lapok közül és hatástalanított minden betegség- járvány lapot. Nagyot sóhajtott és mosolyogva vette vissza a legtöbbet érő lapját. Így ismét ő vezetett. És már csak egy lap volt hátra.
Redwood nem siette el. Egy darabig csak a szemeivel bűvölte az utolsó lapját. Majd megdörzsölte az állát és lassan a kártya felé nyúlt. A legutolsó kártyalap az Árulás volt. Aki ezt a lapot felmutatta, egy tetszőleges játékos, tetszőleges lapját emelhette maga mellé. S így Redwood, az ellenfele legmagasabb értékű Tisztjét vette el. Ezzel a pontjai valamivel magasabbak lettek, mint Taylor pontjai. Redwood nyert.
- Micsoda játék! A nyertes az ifjú Redwood!
A nézők felszabadultan éljeneztek. Értékelték az eseménydús estét és játszmát.
Mr. Taylor kényelmes hátra dőlt a székében és elismerően biccentett.
- Ügyes és szerencsés, ifjú barátom! Gratulálok! Még jó hogy vége a küzdelemnek, mert még elnyerné a léghajómat is!
Mindketten felnevetek.
 

    Fél órával később a versenyzők, a kiesettek és a nézők összegyűltek a léghajó tatjánál. A fedélzetre vezették az eddig elzárt személyeket is.
A Birodalom fővárosa fényben úszóan terült el. A folyó egyik oldalán a Császári Városrész, míg a másikon a város maga. A két fél majdnem egyforma nagyságú volt, csak az uralkodó városa egy dombra épült, így mondhatni az lenézet a népére. A város kettészelő széles folyó felett lebegett a Fenséges.  Addig ereszkedet a víz fölé, amíg háromméternyire lett tőle. Ott megállt s fedélzet feljáró korlátját kinyitották. A Birodalmi Békebírák és pár léghajó matróz segédkezett. Öten vártak a vízbe bocsájtásra. A folyó vizén kis csónakok várakoztak színes lámpásokkal kivilágítva. A hagyománnyá vált műsorra nem csak a léghajók nézői voltak kíváncsiak, hanem a város lakói is. Így hát ilyenkor csónakba szálltak vagy a partról nézték a jeles eseményt.  Az est folyamán több fogadás is köttetett. Külön lehetett fogadni, hogy mennyi úszó lesz a vízben, s külön arra, hogy ki fog tudni elsőként a partra érni a résztvevők közül. A meleg nyári est sok nézelődött csábított.
Az első alakot úgy kellett behajítani a vízbe, mert nem akart magától menni. A második férfi illedelmesen megemelte a kalapját a nézősereg felé, majd önmagától ugrott le a fedélzetről.
A tat tetején egymás mellett állt a győztes és Trepper is.
- Az est ezen része nem szokott lázba hozni. De a tömeg értékeli. - mondta Trepper.
- Ezzel én is így vagyok. Mi lesz a csaló hölggyel?
- A Fenséges tulajdonosa és az est gazdája, mondhatni élt az amnesztia jogával és kimenekítette. Nem lepődnék meg, ha az ágyában kötne ki, s kicsit később esetleg eltűnne, az említet hölgy és ez-az. De mondja fiatalember, mikor mondtam én ekkora balgaságokat?
- Azokat a kevésbé irodalmias mondásait mégsem idézhetem. Még ha hozzá is tettem ezt vagy azt, azért el kell ismerni apus, hogy jól hangzanak....
- Egy nem hangzanak jól, mert én sosem mondtam ilyesmiket. Kettő: ne szólíts apusnak, mert téged is a vízbe dobatlak! És még valami, választhatnál valami rendes mesterséget is...
- Ohh, ezt már ma este másodjára hallom.
- Hogyhogy?
- Ööö... hosszú történet - s most távoznék, hogy kimenekítsek egy szép hölgyet, a szoba fogságból és hogy megmutassam, milyen is egy igaz úriember….
- Reménytelen eset! - legyintett lemondóan az idősebb férfi.
- Csupán mázlista! - nevetett fel a fiatalabbik és elindult a tat lépcsőjén a hajó belsejébe.
Miután a rendbontók vízbe kerültek, köztük a tavalyi győztessel- a Fenséges lassan emelkedi kezdett, hogy tegyen még egy jókora kört a Főváros fölött.
Trepper továbbra is a taton állt a korlátnak támaszkodva.  Élvezte a kötelek és kábelek halk nyikorgását, a szelet. Nem akart visszamenni a Nagy terembe ahol most táncoltak, beszélgettek és iszogattak az emberek. Igyekeztek kihasználni a hátra maradt időt, cserébe a méregdrága jegyekért.
Az ő munkája véget ért. Amúgy is nem hiába volt Birodalmi Békebíró. Szeretett egyedül dolgozni, vagy csak kevés emberrel.  Sajnálta, hogy fia nem az ő hivatását választotta, bár magában büszke volt arra, hogy igazán ügyes kártyást tudott neveli belőle. Jómaga is kártyázott valamikor, de végül Békebíró lett belőle s egyáltalán nem bánta. Senki sem sejtette, hogy az est folyamán a fia nyert. Nagyon kevesen tudták, hogy van fia.
- Minden esetre a mai munkám véget ért. A hajónak van saját biztonsági őrsége, s biztos akad itt pár Birodalmi Ügynök is. Nem szeretem azokat a sunyi alakokat - mondta csak úgy az éjszakának -  én az egyenességet szeretem. Fogat fogért...
- ... mert jobb ma egy golyó, mint holnap egy méregfiola az italomban, vagy egy kés a hátamba...
- Na végre az egyszer jól idézett mondat! De mit keresel te itt? Túl hamar végeztél, nem voltál elég úriember?
- Valami olyan dolog folyik itt, amiről nem biztos, hogy tudni akarok drága apus!
- Nem vagyok apus! Folytasd!
- Nos, a hölgy ajtaja már nyitva volt. Kicsit kérdezősködtem, s megtudtam, hogy a hölgyet kiszabadították s egy másik úrral távozott. Lemaradtam a hős szabadító szerepéről.
- Van ez így.
- Bevallom, nem is bánom. Mozgalmas volt az éjjel. Ráadásul az a hamiskártyás kisasszony jobban is tetszett.
- Csak óvatosan a hölggyel, még ki tudja, elvinné a pénzed!
- Talán... talán... Kérhetek egy szivart?
- Meggondolandó, mihez kezdesz azzal a szép summával?
- Gondoltam, míg kigondolom, az egyik jó hírű és drága fővárosi hotelben saját lakosztályt bérelek. Tudod saját gőzfürdő, hatalmas káddal, bárszekrény, márkás szivarok...
- És egyedül?
- Meggondolandó... - hagyta félbe a mondatot.
- Értem én.... parancsoljon az ifjú úr, egy szivart?
- Köszönöm, lekötelez az úr figyelmessége! Szóval, mint drága apám mondotta: ha megteheted, hogy felebarátodat is vendégül lásd, miért ne tennéd meg?
- Na ezt, biztos hogy sosem mondtam... bár, figyelemre méltó gondolat...
Mindketten felnevettek s az ég alját kezdték nézni, ahol is lassan megjelent a Nap s ezernyi árnyalatba öltöztette az ég alját.
 

        Két nap múlva egy hotel lakosztályában talált rájuk az est. Mindketten egy-egy gőzölgő kádban ázatták fáradt testüket.
- Én mondom, nincs jobb annál, ha jól lakva, egy jófajta borral és illatos szivarral, az ember fia egy jó forró kádnyi vízben tud pihenni.
- Ezzel teljesen egyet értek. De nem kéne még egy kis meleg víz?
- Meglehet... - mondta Redwood, s azzal a kádnál lévő sárga színű szócsőhöz hajolt - Ha lehet, még kérnénk egy kis meleg vizet, meg némi finom bort, a 99-es lakosztályba.
- Máris küldjük!
  - Ez igen, ez kiszolgálás!
Pár perc múlva meg is érkezett a hotel két alkalmazottja, az egyikük egy- egy  vödörnyi forró vizet locsolt a fürdőzők kádjába, melyek egymástól pár méternyire álltak.
- Köszönjük!
A másik felszolgáló addig kibontotta a bort, öntött a poharakba, majd együtt távoztak.
Lassan kortyolták a hűvös italt s elégedetten csettintettek.
- De azért remélem, nem itt akarod elkölteni az összes pénzed!
- Ó, nem! Csak pár nap jól megérdemelt pihenés.
A szoba ajtaja ismét kinyílt. Halkan és óvatosan.
- Csak nem felejtettek el valamit? De tudják mit? Ha már itt vannak, kérünk pár új törölközőt. Abból az illatos fajtából. Szóval apus - tért vissza beszélgető társához Redwood- már el is terveztem mit fogok csinálni a pénzel.
- Hol van most a pénz?
- A szoba trezorjában. A kódja a te születésnapod.  Ne haragudjanak, de mi lesz a törölközőkkel? - tért át az előző kérésre.
A mondat befejezés után egy törölköző csapódott a gőzölgő, habos vízbe.
- Na, de...
Majd egy baljóslatú hang hallatszódott. Egy kattanás.
- Papus, ez nem egy...
- Ne szólíts papusnak, egyébként de igen.... ez egy éppen kibiztosított Nerf hangja.
Azzal megpróbáltak hátrafordítani a fejüket, a lehető leglassabban.
- Micsoda kedves meglepetés! Örülünk, hogy újra látjuk! Talán mégis csak a vízbe kellett volna dobatnom!
- Ez nem szép magától, Mr. Trepper! Így beszélni egy hölggyel! - mondta tetetett felháborodással az ifjú kártyás hölgy, miközben a pisztollyal gyerekesen megfenyegette  a kádban ülőket.
- Szóval mikor is született, kedves... papus?
Az idősebb szigorú tekintettel nézett a fiára.
- Igen, lebuktak. De ne aggódjanak, nem mondom el senkinek. Hol is tartottunk? - kérdezte, miközben a jókora szoba trezorja felé oldalazott, szemét egy pillanatra sem levéve a két férfiról.
Redwood kényszeredetten elmosolyodott, majd elárulta a kombináció számát.
- Nahát, Mr. Tepper nem is gondoltam volna. Ön igen jó formában van a korához képest!
- Most leöregezett hölgyem?! - hüledezett a férfi.
Az fiatalabb férfi rákönyökölt a kád szélére és vidám tekintettel nézte a betörőt.
- Maga nem először csinál ilyet ugye? Nagyon profi. Oda sem néz, úgy tekergeti a zárat!
- Köszönöm az elismerést, de igazán modortalan öntől, hogy ilyeneket feltételez rólam!
Halk kattanás jelezte, hogy a széf kinyílt. Oda sem nézve a nő kivette a benne lévő kis táskát, majd a bejárat felé kezdett haladni.
- Ugye felesleges mondanom, hogy ne is jusson az eszükbe semmi...
- Meggondolatlanság?- segítette ki Redwood
- Igen, ez jó szó. További kellemes napot, remélem előre fizettek!
Azzal már az ajtónál is volt. Táskás kezével a kilincs felé kotorászott.
Trepper illedelmes hangerőn felköhögött.
- Mit óhajt?
- Ha lenne kedves és a fegyverem... hozzám nőt.
- Ó, igen. Gondolhattam volna - mondta a nő, miközben sikerült kinyitnia az ajtót, s még a kulcsot kivette a zárból. Egy pillanatig szétnézett s az ajtó mellett lévő kisasztalon lévő jókora vázára és azokban lévő virágokra pillantott.
- Na... kezdte volna az idősebb férfi.
De elkésett az ellenkezéssel. A nő egy gyors lépéssel ott termett és a vázába dugta a fegyvert, majd kiviharzott az ajtón, s bevágta maga után. Még hallották ahogy rájuk zárja az ajtót.
Redwood lassan felsóhajtott.
- Micsoda nő!
- Az a némber, éppen most dobta a fegyveremet egy vázányi vízbe, holmi dudvák közé, nem beszélve arról, hogy elvitte az összes pénzedet! - mondta Trepper és már éppen kiszállni készülődött a kádból, amikor a fia közbeszólt.
- Először is. A Nerfed a legújabb típus. Egy kis tiszta víz nem sok kárt esz benne, másrészt a táskában, csak a negyedét találja az összegnek, meg egy csinos kis ruhát egy levéllel. Szerintem a ruha az ő mérete lesz. - mosolygott kajánul Redwood- Inkább gyújtsunk rá!
Az idősebb alak lassan visszacsúszott a meleg vízbe.
- Előre tudtad? Akkor...
- Óvatlanul és hangosan tettem szóvá még a Fenségesen, hogy sokan hallják, hova is jövök majd. Utána vettem egy takaros ruhát. A pénz nagy részét az ágyam melletti szekrénykébe tettem.  A többit meg sejtheted. Utána nemsokára megérkeztél.
- Mikor indulsz utána?
- Egy napi előny, érdekessé teszi a dolgot - vigyorgott Redwood- szegény jó apám, azt...
- Nem mondtam semmi olyan hülyeséget, mint amit most mondanál. Inkább tényleg gyújtsunk rá.
A két férfi elégedetten kortyolt bele a mellettük lévő borba és gyújtották meg újabb szivarjukat.

        Egy nap múlva Redwood a Főváros piac negyedében sétált.  A birodalom szíve egykoron négy negyedre oszlott, mára csak kettőből állt, de az elnevezések megmaradtak. A város északi része a Császári negyed, ami lényegében a város egyik felét tette ki. Hatalmas fallal különült el az előtte húzódó házaktól. A Császári negyedben hatalmas parkok, csónakázó tavak hirdették az uralkodó nagyságát. És persze egy saját légikikötő. A település déli része foglalja magába a Piac negyedet, Polgári negyedet és a Kikötő negyedet, ahol a hajók és a léghajók szállítják az embereket és az árukat.
Az utóbbi három mára teljesen egybe épült.
A Piac negyedben éltek a kereskedők, ott építették kisebb- nagyobb házaikat, amelyek olykor kézről-kézre, apáról-fiúra, egyik családról a másik családra, egyik adósról a másikra szállt. A gyakran cserélődő tulajok vagy elhagyták a negyedet, vagy teljesen csődbe mentek az állandó kereskedelmi harcokban. A piacnak saját életritmusa volt, sosem csendesedett el, még éjszaka is égtek a lámpások. Manapság az egyre inkább elterjedt Edison lámpások világítják be a törvényes és a kevésbé törvényes kereskedelmet. Állandó piacőrség járőrözik, ugyanis számos tolvaj céh működik. Olykor a törvényesség látszatával. A kezdő zsebesek is itt tanulják a szakma fortélyait, akik legtöbbször gyerekként ismerkednek a mesterfogássokkal. Akit itt rajtakapnak, az a Birodalmi Árvaházba kerül, hogy ott engedelmes és hű alattvalója legyen a Birodalomnak. Utánpótlás persze mindig akad. A piacon meg lehet találni mindent, élő és élettelen portékát is. A nagyobb utakat megtevő kalmárok karavánokba verbuválódnak, és itt szerzik be jó áron a védelemhez szükséges izomerőt is.  Így a negyedben több kis aréna is működik, ahol a kalmárok megnézhetik a szabadúszó harcosokat is. Ez előnyös a kereskedőknek is, mert nem zsákba macskát vesznek, előnyös a városnak is, mert ezen arénákban levezethetik a felesleges energiát a szabad harcosok.
Redwood éppen egy ilyen aréna mellett haladt el, amikor az egyik éppen eladó félben lévő kis ház sarkánál megpillantott egy ismerős arcot. A hölgy kezében egy kis utazótáska volt.
Redwood elmosolyodott. Éppen az ő mérete. – gondolta.
Ekkor nekiment valaki. Gyakorlott mozdulattal kapott a bocsánatot kérő alak után. Vállánál fogva visszapenderítette maga felé a szurtos képű kis suhancot.
- Ennél ügyesebbnek kellene lenned, ha nem akarsz a Birodalmi Árvaházba kerülni. Szóval jobban tennéd, ha visszaadnád az erszényemet.
A kölyök bánatos fancsali képpel nyomta Redwood szabad markába az erszényt.  Éppen szólásra nyitotta volna a száját, mikor Redwood megelőzte
- Köszön, hogy felvetted az elejtett erszényemet. – Mondta miközben szemével a tömeg között sétáló piacőrökre sandított.
A gyerek értette a szembeszédet. Hálásan bólintott, Redwood felé nyújtotta üres kezét, és így szólt:
- A megtaláló kap valamit?
Redwood felnevetett és a kezébe nyomott pár érmét, aztán elfordult és újra az ismerős arcot kereste. Még éppen látta, ahogy az emberek között eltűnik, s befordul az eladó ház sarkán lévő kis utcába. Megszaporázva a lépteit, sietve indult a nő után. A ház sarkához érve látta meg, hogy a kis utca egy rossz állapotban lévő cirkuszi sátorhoz visz. Ilyen helyeken harcoltak a leendő karavánkísérők. Redwood elindult a sátor irányába. A sátor már jobb napokat is megélt, az egykor kék és fehér csíkozás mostanra inkább szürke lett és több kelyen kiszakadt. Tudta, hogy az építmény mögött húzódik a bútorárusok része, csak azt nem értette, mit akar ott a nő. A bejárathoz érve felháborodott női hang egy pillanatra megállította:
- Mégis mit képzelnek az urak?
A kártyás felsóhajtott, majd belépett a félhomályos helységbe. A kör alakú ponyva egy részét elfoglalták az ütött-kopott székek, középen pedig a porond állt. Ott volt a nő és két férfi, akik épp egy erszényt szorongattak a kezükben. A jövevény megszólalt:
- Na de illik az ilyet?
Azzal lassan elindult a kis társaság felé. Miközben sétált, a szeme hozzászokott a félhomályhoz így már látta, hogy a két marcona alak inkább rakodó munkás, mintsem harcos szerzet. Eközben a nő óvatosan kikerülte a két másik férfit és a túlsó kijárat felé hátrált. Az ajtóból még visszaszólt:
- Vigyázzon magára. Az urak pedig legyenek kedvesek!
Redwood káromkodott egyet. Megértvén, hogy csőbe húzták, elkezdett hátrálni arra amerről bejött. Ekkor egy mély hang szólalt meg a háta mögött:
- Mi ez a nagy sietség?
A válla fölött hátra pillantva meglátta az ajtóban álló óriást. Ebben a pillanatban nekilódultak szemből. Az elsőt egy egyenes rúgással hasba rúgta Az nekitántorodott a mögötte érkezőnek és annak orrát fejelte le. Redwood arcon ütötte az előtte állót így az ismét lefejelte a mögötte lévőt. Mivel a háta mögött nehéz lépteket hallott nem teketóriázott, kisöpörte az egyik fickó lábait. A másik fickó, aki az orrát fogta egy erős köríves ütéstől a porba esett. Redwood átlépett az elesett férfiakon, majd futásnak eredt. Már majdnem elérte a másik kijáratot, amikor valami a hátába vágódott. Elesett és levegő után kapkodott. Csak nehezen értette meg, hogy nemes egyszerűséggel neki vágták az egyik banditát. Addig mocorgott, míg a magatehetetlen test lecsúszott róla. Feltápászkodott, de megbotlott s újra elesett. Ekkor ért oda a harmadik, aki megragadta a lábánál, közelebb húzta. Redwood kiszabadította az egyik lábát a hatalmas marokból, és támadója térde felé rúgott.

      A bútorárus lelkesen magyarázott az ifjú párnak. Épp azt ecsetelte, hogy milyen szép és öreg az a szekrény, ami nem messze tőlük a szürkévé fakult sátor előtt állt.
- Ez bizony megéri a pénzt, van vagy száz éves. Igazán alkalmi vétel. Az Önök ajánlata nevetségesen alacsony.
Még épp mondani akart valamit, amikor furcsa zaj szakította félbe. Ponyva szakadás hallatszódott, majd egy reccsenés kíséretében elvágódott a bútor. Az eldőlt remekmű hátlapjában az összetört deszkák közül egy férfi kecmergett ki. Tántorogva lépett ki a bútor roncsai közül. És próbált minél messzebb jutni a kiszakadt ponyvafaltól. A frissen támadt lyukon egy hatalmas alak bújt ki lassan, sántítva.
- Jó, most már nem olyan nevetséges az összeg. Elviszik?
A piaci tömeg megállt, érdeklődve figyelték a bútorárusnál történő fejleményeket. Az óriás egyre jobban közelített a szédelgő férfi felé.
Redwoodnak fájt a háta, feje, alig látott, tapogatózva hátrált jókora ellenfelétől. Keze beleütközött, majd ráfonódott egy farúdra. Odapillantva meglátta, hogy egy ruhafogast markol. Nem teketóriázott, felkapta, és az ellenfele feje felé vágott vele. Az ütés kifektetett volna bárkit, ha rendesen talál. Bár a tárgy széttört, de az ütés erejét a jókora férfi keze fogta fel, amit az arca elé kapott. Redwood a hasznavehetetlen eszközt most a férfi lábához vágta. Az eltört fogas térden találta a magas alakot, s az egy fájdalomkiáltással térdre rogyott.
Az időközben összegyűlt nézelődők lelkesen ujjongtak, gyors fogadások születtek, hogy ki nyeri meg az összecsapást. A szurkolók mögött felhangzott a piacőrség sípjának hangja.
Redwood nem akart túl közel menni ellenfeléhez, de már elfutni sem volt ereje, tekintete megakadt egy kis éjjeli szekrényen. Míg ellenfele egy asztalra támaszkodva próbált ismét lábra állni, ő felemelte a feje felé az éjjeliszekrényt és pár lépés nekifutással nekitámadt. Minden erejét összeszedte, amikor lesújtott a kis bútordarabbal. Az recsegve tört darabjaira, mikor célba talált. A szerencsevadász elkeseredetten látta, hogy a támadója ismét a fejét védte a kezeivel, s most, hogy elhárult a veszély ismét támadásba lendült. Megragadta Redwood mellényét, lassan felállt, ütésre emelte egyik kezét, majd megállt a mozdulat közepén, és erősen imbolyogni kezdett.
Redwood megkönnyebbülten felsóhajtott. Elegáns mozdulattal lesöpörte magáról a fogva tartó kezet, majd egy hanyag mozdulattal hanyatt lökte a harmadik bérencet. Ekkor érkeztek oda a piacőrök, akiket felháborodott árus arra biztatott, hogy csukják le a két rongálót, és térítse meg valaki a kárát. Redwood megadóan tűrte, hogy bilincs csattanjon a kezén. A tömegben még éppen látta, hogy a bajkeverő hölgy búcsút int neki.

      A város egy kicsi légikikötőjében. A Csendes egy kis utasszállító léghajó volt. Húsz személyt tudott szállítani. A legénység négy emberből állt. Három matróz, aki a berakodásban is segített az utazóknak, és a kapitány, aki egyben a hajó kormányosa is volt.
A nő megvárta, amíg felemelkedik a léghajó, egy kis ideig gyönyörködött a város felett lemenő nap látványában. Majd a tat felé ment, ahol az utazók közös de tágas tartózkodó-kabinja volt. A kabin végeredményében egy csinos bár volt, mivel a hajó rövid utakra volt tervezve. Itt lehetett enni- inni. Az ajtón belépve szétnézett, látott egy öreg hölgyet, aki egy fiatal nőnek magyarázott, miközben egy furcsa esernyőt mutogatott. Az egyik ablaknál egy vörös hajú nő állt bőrkabátban, tőle nem messze két férfi nézte az újonnan jöttet. Az egyik asztalnál egy újságot olvasó férfit látott. Jól megnézte magának az elegáns cipőt, a jó szabású nadrágot, de többet nem látott az újság miatt. Az utóbbit választotta. Mikor odaért kedvesen megszólította:
- Szabad ez az asztal?
A megszólított letette az újságot az ölébe. A jóképű férfi arcát mindössze az csúnyította el, hogy egy jókora monokli volt az egyik szeme körül és egy picit fel volt dagadva az ajka.
- Önnek mindig.  

HAMAROSAN FOLYTATÁS KÖVETKEZIK